A verseim, regényeim, az erotikus történeteim,
sehol nem jelentethetnek meg, nem vihetők el semmilyen szinten! Csak abban az esetben, hogyha én magam jelentetem meg!!!! Szerzői jogvédelem alatt állnak. Ha valaki a verseim közül, (és csak kizárólag a versekből lehet, történetekből nem) szeretne elvinni a blogjára, oldalára, csakis az írásos engedélyemmel, és a hely pontos megjelölésével lehetséges.
Köszönöm, azoknak akik szavaztak! Az Új vizekre vagy, A Longogó bárra. Két nap múlva felteszem nagyjából a folytatást. Kérem, akik szavaztak hagyják meg a nevüket az üzenőfalon a vendégkönyvben, mert csak ők olvashatják az új részeket.
Dan felébredt az éjjel alig
hitte nem álom, amit lát és érez. A hófehér bőrű szépséget az ágyában, az
egyetlen tiszta lényt, akit valaha is ölelt és szeretett. Alina.
E név mindennél többet
jelentett neki. A MEGVÁLTÓT. Dan érezte az ideje lejárt, nincs menekvés, de nem
bánt semmit, semmit az égvilágon! Öröm költözött a szívébe, mennyei ami a lukat,
a fekete gonoszság által ütött hatalmas űrt kezdte betölteni.
Akik még nem olvasták máshol! Ma két olyan történetet hoztam nektek, amit játékból írtam, álneveken, (ENRIKE, P.Reni hihi) körülbelül 5-10 perc alatt novellánként. Természetesen ahol olvashatóak, ott bevallottam, hogy én írtam őket, ezért, úgy gondolom, hogy veletek is megosztom. A TŐLEM MEGSZOKOTT SZÍNVONALA NINCS, DE A FANTÁZIÁM MÉG EZEKBEN IS OTT VAN.Az egyik egy gruppen-(hetero) sztori, TOP SECRET címen, a másik egy s/m -bisztori A FÉRJEM BÜNTETÉSE címen.
ÉS MÉG VALAMI, TERMÉSZETESEN, MINDKETTŐ PARÓDIA!!!!
Akik nem olvasták volna még az 1759-es évben, Londonba játszódó vámpíros sztorimat,-aminek először Édes vágyak volt a címe-, azoknak a kedvéért elhoztam ide is.A részek folyamatosan kerülnek fel.
Londonnak létezett egy egészen másik arca is. Egy olyan, amely nem
ismert társadalmi rangot sem pénzt. Csak, és kizárólag a vér szavát. Az
ízét, az illatát, a melegét. Vér, vér, és vér.
A
legfontosabb dolog a földkerekségen. Az anyag, amely konzerválja a
szétesett szöveteket, a nedű, amitől nem öregszenek tovább, a vér
aminek köszönhetően hallhatatlanul élhetik az évszázadokat. A
vámpírtársadalom legalapvetőbb eleme! Mert -e most felvilágosodni kezdő
korban még mindig csendbe
... Tovább »
Szavazzatok oldalt, a két történetre.Amelyik kevesebb szavazatot kap azt egy résszel lezárom, amelyik többet az fog menni egy hosszú sorozatba mint a Markó.:))) Részemről a Longogó bárban több fantáziát latok és izgatóbb is, (imádom már most) de a szavazatok döntenek.
Ígértem egy sztorit, Csak sátrazás címmel.A felénél tartottam, amikor egy egészen másik történet jelent meg a lelki szemeim előtt.Akik régebb óta olvasnak azok már tudják, hogy gyakori ez nálam. A friss sztori A Longogo bár.-GAY