A könnyei égették az arcát. Maxim a csodás kis sánta szerelme az angyali arcával- hogy cseszné meg a világ-, ott feküdt hatalmasan és fantasztikus erős és magas testtel. Trevornál is magasabb lett valamivel. A vállai szélesek, a mellkasa domborodott, az arca keményebbé vált, már csak a tekintetében volt valami a valahai, kicsi passzív fiúból- abból-, aki az övé volt.

Harcos feküdt az ágyon, egy őrző, a rend tizedik tagja.

Karl összeomlott, kétségtelen tudta mindent elveszített. Maxim is sírt, sajnálta a férfit, de ereiben máris száguldozott az őrzők hazafias, vad vére, másnak látta a világot.

Érzékei kiteljesedtek.

Észrevette a porszemeket a levegőben, hallott olyan amit előtte sosem.

- Karl ne sírj, mindig a tied leszek- vigasztalta a férfit.

- Aha persze –morzsolta ki a könnyeket az a szeméből.

- Az enyém mi? Láttad már magad, hogy festesz?

- Igen- válaszolta a fiú.

Köhintést hallottak. Trev és a szerelme nyitott be hozzájuk.

-      -  Jól nézel ki öcsém-nézett Maxra Trev ami miatt Maxim csak egy kis fintort rajzolt az arcára.

   eelolvasom

El