A verseim, regényeim, az erotikus történeteim,
sehol nem jelentethetnek meg, nem vihetők el semmilyen szinten! Csak abban az esetben, hogyha én magam jelentetem meg!!!! Szerzői jogvédelem alatt állnak. Ha valaki a verseim közül, (és csak kizárólag a versekből lehet, történetekből nem) szeretne elvinni a blogjára, oldalára, csakis az írásos engedélyemmel, és a hely pontos megjelölésével lehetséges.
Szóval kanyarodjunk vissza az
estéhez, mert már félúton tartottam, amikor nyöszörgést hallottam egy bokorból.
Megálltam, a szívem hevesebben kezdett verni, körülnéztem az utca tökéletesen
kihalt volt, néha- néha száguldott el az úton egy-egy autó, tompa fényű lámpáik
kísérteties fénysávokat szőttek.
Először tovább léptem, szinte
biztos voltam benne, hogy egy részeg csavargó esett be a bokrok közé. Pár lépés
után valamiért azonban megtorpantam. Nem tudom minek, de visszafordultam és
kissé dobogó szívvel szétnyitottam az ágakat, hogy megnézzem, kit takarnak.